A NASA legyőzi a hangrobbanást
A hangrobbanás jelenségével azóta nem tudnak mit kezdeni a repülőtervező mérnökök, mióta Chuck Yeager, az amerikai légierő tesztpilótája először lépte át a hangsebességet egy kísérleti repülőgéppel 1947-ben.
Amit addig csak kicsiben, a karikás ostor csattanásakor érzékelt az ember, az egyre gyorsabb repülőgépek elterjedésével súlyos probléma lett. A NASA kutatói most úgy tűnik, jó úton haladnak, hogy elnémítsák a hangrobbanást.
Ha egy tárgy a levegőben halad, hanghullámokat kelt, amelyek hangsebességgel (tengerszinten 1225 km/h) terjednek, nagyjából úgy, mint a vízen haladó hajó által felvert hullámok. Minél gyorsabb az objektum, az általa keltett hanghullámok annál inkább összetorlódnak, majd a hangsebesség átlépésekor összeolvadnak egyetlen, nagy energiájú lökéshullámmá – ez a hangrobbanás.
A hangrobbanás miatt a szuperszonikus repülőgépek használhatósága eléggé korlátozott (nem véletlen, hogy a leghíresebb, hangsebesség feletti utasszállító, a Concorde is csak az Atlanti-óceán feletti útvonalakon járt), hiszen lakott területek felett nem tanácsos állandóan ilyen robbanásokat előidézni.
A NASA évek óta dolgozik a kereskedelmi célú szuperszonikus repülést visszafogó effekt legyőzésén, és úgy tűnik, most, papíron legalábbis, sikerül a 2006 óta zajló Quiet Spike projekttel. A repülő orrára szerelt, speciális anyagból épített, 7,3 méteres tüske szerepe, hogy a hanghullámokat úgy osztja szét, hogy három különálló, egymással párhuzamos kisebb lökéshullám keletkezik az egy nagy helyett, ezzel jelentősen csökken a robbanás hangereje.
Az amerikai űrkutatási hivatal Dryden Flight Research Center kutatóközpontjának munkatársai január végén mutatják be [1] a lehalkított hangrobbanás technológiáját.
