Konfucius, amikor tanácsot kért tőle egyik tanítványa, azt mondta: Nem mondok neked újabb igazságot, amíg az előzőt meg nem valósítottad – s elhallgatott.
Nem elég tudnunk az igazságot, cselekednünk is kell. Sőt, akkor értjük meg igazán, hogy igazságról van szó, amikor azt kiterjesztettük minden porcikánkra. Ilyenkor valami megváltozik, mintha körülöttünk történne, pedig leginkább belül zajlik le a folyamat.
Életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megoldásokat keresünk, gyártunk, kipróbálunk. Egyszóval gondolkodunk. Úgy is mondhatnánk, hogy már kezdünk otthonosan mozogni ebben a rendszerben, és érteni véljük a törvényszerűségeket. Gondolatokból érzések, érzésekből gondolatok szövődnek.
Szabad akarat és felelősség
A probléma ott kezdődik, amikor ez a szövevény egy újabb útonálló, megoldásra vágyakozó gondolatminta melegágyává válva kimeríti a raktárkészletünket: látásmódunkat és az ahhoz szorosan illeszkedő cselekvési formáinkat.
A gond szinte lábakon toporog, gondolatokat szül, de ugyanabban a rendszerben mozog, mint amiben létrejött.
„A problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amivel gerjesztettük.” Tudatosan hangsúlyozom, hogy gerjesztettük, mert a problémához való hozzáállás elsődleges. Ha valamivel problémánk adódott, az a miénk, a mi feladatunk, felelősségünk, rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Ilyenkor már felvetődik a szabad akarat szükségszerű vizsgálata.
Sokan úgy tartják, hogy az életünket egy előre megírt forgatókönyv szerint éljük, és ezt kell élnünk, ha tetszik, ha nem. Többektől hallom: ennek így kellett lennie, biztos így volt megírva. Nehéz eldönteni, hogy mi van a mi hatalmunkban és mi esik azon kívül. De veszélyesnek látom azt a fajta beletörődést, amit rezignáltság követ, nem pedig a fejlődés és változás. Persze kételkedhetünk a szabad akarat létezésében, de mint minden látszólag megfejthetetlen dilemmánál, fel kell tennünk a következő kérdést:
Ha kiderül, hogy van szabad akarat, esetleg még nagyobb is, mint amire gondoltunk, mi változna az életünkben e tény hatására? Logikusan kiszámítható következmény: ha van szabad akarat, akkor van felelősség. Tudatos, ezáltal tartós változás csak akkor megy végbe, ha alappillére a felelősségtudat. Néha tényleg olyan az életünk, mint egy rossz álom, de a legrosszabb az, ha elfelejtjük, hogy valóban csak álom, s addig tart, míg föl nem ébredünk.
Gond – gondolkodás – gondviselés
Vannak az életben különleges pillanatok. Ha úgy vesszük, csak különleges pillanatokból áll, bár nem mindegyik felismeréséhez nőttünk még fel. Mégis, ha valakinek akár csak hunyorogva is, kinyílik a szeme és látni kezd, beengedte szívébe a világosságot. Ez ritkán mondható egyszerű műveletnek, fájdalmas elviselni, de paradox módon a fájdalomban is rá lehet lelni. Érthető, hiszen beleringattuk magunkat abba az illúzióba, hogy a földi tartózkodásunk elsődleges és kizárólagos célja a boldogság. Soha nem leszünk boldogok, amíg nem látjuk az értelmét a szenvedésünknek.
A túlélés lehetősége nem az életösztön erején, hanem azon múlik, hogy a szenvedő ember mennyire látja vagy nem látja életének értelmét. Isten eredetileg is fejlődésre és az ahhoz elengedhetetlen küzdésre teremtette az embert.
A gondolkodás mozgatórugója, mint ahogy azt gyönyörű nyelvünk bölcsen kapcsolja: a gond. A gond indítja el a gondolkodásunkat, de vajon ugyanez a gondolkodás szünteti is meg azt? A gondviselő erő az, ami megszabadítja az embert, és egy új látásmódra ébreszti fel a tudatot.
Ebből az új perspektívából sok probléma feladja létjogosultságát, eltörpül. Nem könnyítésről van szó, hiszen meglehet, hogy ebből a szögből valami korábban jelentéktelennek tűnő mozzanat középpontba kerül, és zavaró tényezőként szintén megoldásra vár. Kierkegaard szerint a hit ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik.
Első ránézésre úgy lehetne ezt értelmezni, hogy a gondolkodás kizárja a hitet. Szerintem ennél sokkal többet mond: a hitben egy új gondolkodásmód születik, ami az előzőt megszünteti. Amikor a Biblia hitről beszél, a görögből vett „bizalom” szót fordítja annak. A hit alapja a bizalom, a bizalomé a tapasztalás.
Nem elég tudnunk az igazságot, cselekednünk is kell. Sőt akkor értjük meg igazán, hogy igazságról van szó, amikor azt kiterjesztettük minden porcikánkra.
Új értékrend, új gondolkodás – a görög „metanoia” magyarul „átgondolást”, „megtérést” jelent. Átértékelés, felszámolás, cselekvés, új élet. Elég a felismerés és a beleegyezés. A többi a lélek munkája.
Kérdezés – a lélek munkája
Gondolj egy aktuális konfliktushelyzetre, ami most nagyon foglalkoztat. Ha az adott probléma megoldódna, mi lenne más a magatartásodban? Vagy egy kifordított változat: Mit kéne tenned ahhoz, hogy megakadályozd a megoldás létrejöttét?
A jó és a jól időzített kérdés életet változtathat meg. Jézus ebben mester volt.
Az ő kérdései a lélek legmélyére szóltak, ahol az ember a legelveszettebb, mert magával már sokszor nem is képes szembenézni. Például, amikor egy vak megszólítja:
— Jézus, kegyelmezz meg nekem! – erre a keveset mondó, sokat sejtető felkiáltásra egy kérdéssel válaszol:
— Mit akarsz, mit tegyek?
Az embernek fel kell ismernie, és ha felismerte, megerősítésül szavakba kell foglalnia azt a területet, ami változtatásra vár. Legyen az egy rossz szokás, ami nemcsak környezetemben, de hazám tájékán is pusztít. A szavaknak hatalma van, amennyiben érett a gondolat mögöttük és építő. Ez a két legfontosabb lépés.
Azon túl a kérdésnek is hatalma van, ami nem a válaszban rejlik. Egy jó kérdező nem túl felszínes, nem túl intim, hanem a kapcsolat mélységének megfelelő. Tegyünk fel jó kérdéseket másoknak, magunknak, amik egy belső felfedezőútra invitálnak. Kérdéseket, amik nem sejtetik előre a választ, hanem a kérdezettet a felismerés széles ösvényére vezetik. Miközben válaszol, téged is belevon abba a közösségbe, ahol csodálkozásának tárgyát önmaga felismerése jelenti.
A fény növekvést ígér, a mag termést, a talaj szilárdságot. A szél pedig vitorlát bont a megértés tengerén.
Bokor Georgina
.jpg)
"