Ami mindig is foglalkoztatott

Társadalomtudósok manapság sokszor hangoztatják, hogy a régi, istenközpontú világszemlélet bukásával kiüresedett, értelmetlenné vált a világ. Korábban az embernek megvolt a helye a teremtésben, tudta, hogy mi az élete célja, és hogy mi fog történni vele a halála után. A tudomány előretörésével, és az életszínvonal emelkedésével ez a világkép megrendült. Már nem volt szükség Istenre, hiszen létrejött a földi paradicsom. A fogyasztói civilizáció beköszöntével az átlagember is hozzáférhetett olyan örömökhöz és élvezetekhez, amiket korábban csak a földi siralomvölgy elhagyása után ígértek neki.

A tudomány sem hagyott helyet Istennek, fokozatosan kiszorította a világból. Korábban ő volt az Első Mozgató, aki működésben tartotta a világ gépezetét, de ahogy egyre jobban megismertük az Univerzum működését, úgy egyre kevésbé volt rá szükség. Miért magyarázzuk a dolgokat Istennel, ha ott van helyette a tudomány, nemde?

Igen ám, de a transzcendecia eltűnésével eltűntek a távlati célok is. Mi van az evés-iváson túl? Azért élünk, hogy éljünk? Egy közömbös Univerzumban, amit teljesen hidegen hagy, hogy élünk-e vagy halunk? Sok helyről hallani, hogy a céltalanság, és az élet értelmetlenségének érzése rátelepszik az emberekre. Sokan nem találják a helyüket.

Azonban a mítoszok nem adják olyan könnyen magukat. Ha a régi mítoszok elbuktak, akkor az ember teremt magának újakat. UFO-k, parapszichológia, ezoterika, new age, lehetne bőven sorolni a manapság divatos áramlatokat, amelyekben mind benne rejlik valami misztikum, ami az ember látóhatárán túl van, és ami azt sejteti, hogy van valami nagyobb terv, aminek a részei vagyunk, nem csak elhagyatva tengődünk az Univerzumban ezen a magányos kis bolygón.
Valami, ami azt sugallja, hogy a hétköznapi világ banális látszata mögött magasabb rendű erők bújnak meg.