Na megegy mara...

Vegre meglett!
Mit ossze kerestem! Meg a TYCOban kaptam meg elosszor. Hat ime.

Arpi tortenetei:

Árpi…
Egy ismerősömnek, Árpinak volt egy autója. Szép volt, jó volt (Opel
Senator 3.0), neki mégsem volt
elég jó. Egy szép napon elhatározta, hogy dögösíteni kell. Elkezdődött a tuning.
Először jöttek a szokásos dolgok: szélesebb felni, tök fekete fólia,
brutál erősítő, stb. Igen ám, de
ilyenje sok embernek van, így nem lehet kitűnni a tömegből. Na, akkor
jött az ötlet: ha Michael
Knightnak van, akkor neki is kell, és ezzel elkezdődött KIT-hadművelet.
Úgy kezdte, hogy a műszerfal összes szabad helyére kapcsolókat és
ledeket barkácsolt. Ezek nagy
részének semmi funkciója nem volt, csak (szerinte) jól nézett ki.
Mások szerint inkább hasonlított Pirx
kapitány valamelyik járgányára, de neki tetszett. A legjobb az volt
benne, hogy volt nyolc kapcsoló,
ami sorba volt kötve a gyújtáskapcsolóval. Cselesen ezeket úgy
építette be, hogy egy részüket
megfordította, tehát az autót csak egy bizonyos kapcsolóállásnál
lehetett indítani. Ennek a
lopásgátláson kívül az volt az értelme, hogy szerinte baromi imponáló
volt, ahogy kapcsolgatott
indulás előtt. - T'od, ahogy a helikopteren, az amcsi filmekben. Mégis
csak komolyabb így a gép,
nem?" Persze eltelt egy-két nap, amíg ezt az állást megtanulta. Addig
úgy nézett ki egy indítás, hogy
beült, az összes kapcsoló lefelé mutatott. Elkezdte vadul
kapcsolgatni, és minden kombinációnál
megpróbált indítani. Minden indítás előtt jött a - Hopp, most megvan,
most a jo"- szöveg, de általában
csak negyedszerre-ötödszörre találta el. Én már rég tudtam a helyes
állást, de a marhája képtelen volt
megjegyezni. Persze nem segítettem neki, csak együttérzően bólogattam
az anyósülésen. Egyszer
megkérdeztem tőle, miért nem írja le. Azt mondta, azt elveszítheti, és
akkor könnyen ellopják az autót.
Elképzeltem, hogy valaki talál a parkolóban egy cetlit, hogy -
fel-fel-le-fel stb.", és felderül az arca,
hogy - Aha, megvan a Senator kódja, elő a pajszert!"... Aztán persze
szépen lassan megtanulta a
kódot, és egy idő után már kezdett unalmas lenni a dolog, ezért újabb
furfangos eszközök kellettek.
Ekkor jött (öt idézve) - a behatolási- és eltulajdonítási kísérletet
megakadályozó kompjúteres (így, kval,
hosszu ú-val ejtve) rendszer". Én itt már nem akartam beülni mellé,
mert tudtam, hogy nem fogom
megállni röhögés nélkül. De a hosszas unszolasra (-Nézzed má' meg,
hogy mit bír a gépsárkány, mer'
ilyet még nem lattá', öcsém!") beültem.
Az újabb okosság nem volt más, mint egy lepukkant 486-os laptop, amit
ráapplikált a riasztóra, egy
aktív hangszóró az anyósülés lábterében, plusz valahol hátul egy
mágnes egy reed-relével. A
hangszóró azért kellett, mert riasztáskor a laptop mindenféle
okosságot mondott. Árpi úgy képzelte,
hogy ha el is lopják az autót, a riasztó megszólal, és a tolvaj
megijed a hangtól, ami ilyeneket mond: -
Tolvaj!", - Az autó 15 másodpercen belül leáll!", - A rendszer
értesíti a rendőrséget.", stb. A mágnes a
reed-relével kapcsolta a laptop áramellátását. A baj az volt, hogy úgy
volt megoldva, hogy csak saccra
lehetett tudni, hova kell tenni a mágnest a csomagtartóban, nem volt
megjelölve a helye.
A másik gond az volt, hogy akivel íratta a programot, az csak
Windowsra tudta megírni, úgyhogy
innentől kezdve így nézett ki az indulás: Árpi körberohant kétszer az
autó körül, ellenőrizve, hogy
nincs behatolási nyom, távirányítóval kinyitotta az ajtókat, nekem be
kellett ülnöm, mert ő elhelyezte a
csomagtartóban a mágnest (- Ne haragudj, de ezt még neked sem mutatom
meg."), előre jött,
beállította a kapcsolókat, indított, fülelt, hogy bootol-e a laptop,
káromkodott, hátrament, igazított a
mágnesen, vissza előre, fülelés, laptop bootol. Ilyenkor ülni kellett
még egy ideig, mert a Windows
még nem indult el, és ha a program nem álló autónál indult el,
megszakította a gyújtást. Mivel csak
saccra tudtuk, mennyi ideig tart, ücsörögtünk pár percet. Ekkor
összegerjedt az autó hifije az aktív
hangszóróval, ami borzalmas hangon visított.
Elkezdett gyűlni a tömeg a parkolóban (én meg próbáltam úgy tenni,
mint akinek semmi köze az
egészhez). Látszott rajtuk, hogy rendszeres nézői a mulatságnak, mert
volt, aki rutinosan egyből a
mászókára ment fel, hogy lásson a többiek feje felett.
Ekkor jött az, hogy elkezdett vonyítani a riasztó, és a hangszóró a
lábamnál megszólalt olyan hangon,
mint egy vízbefojtott Sokol rádio: - Tolvaj!", - A motor le fog
állni!", stb. Kezdtek röhögni az emberek
(én meg kisebbre húztam össze magam). Ő pedig üvölt: - Gerjed, b*zmeg,
összegerjed, k*rva riasztó,
k*rva laptop, k*rva programozó!" Itt jött még egy félperces k*rvás
felsorolás, ordítva természetesen, és
a programozó meg az egész mindenség lovakkal és felmenőkkel történő
közösülésére bíztatása.
Fontolgattam a menekülés lehetőségét, de már túl sokan álltak
körülöttünk, és nem voltam benne
biztos, hogy át tudom törni a bámészkodók gyűrűjét. Árpi hozzáfogott,
hogy: gyújtás lekapcsolása,
motorháztető felnyitása, laptop lehúzása a riasztóról, riasztó
kikapcsolása kulccsal, fenyegető - F*szt
néze'?" a tömegnek, matatás a motortérben, csatlakozók pöcögtetése, -
Ne nyújjá' hozza, öcsisajt!" a
közelebb merészkedő kisgyereknek, motorháztető le, beülés, indítás,
várakozás a bootra, szokásos
visítás, szerencsére most nem riaszt, indulhatunk. Persze padlógáz,
visít a gumi, a tömeg szétrebben,
és mi - kottonájdzsó"-t torzítva, műszerfal-rezegtetve üvöltő
hangjaira otthagyjuk a parkolóban a
tömeget. Főhősünk boldogan húzza ki magát az ülésben, és büszkeségtől
sugárzó arccal csak ennyit
kérdez: - Na?" - Elgondolkodom, mit is mondhatnék. Például
megkérdezhetném, hogy mi van, ha a
tolvaj nem rakja helyére a mágnest, és akkor a laptop nem indul el,
nem tiltja le a gyújtást, nem
óbégat, mint a haldokló rinocérosz, és úgy általában, simán el lehet
lopni az autót. Vagy
megpendíthetném, hogy a sok szar árából vehetett volna egy rendes
riasztót is, de nem szólalok meg,
mert az ember úgyis hiába magyarázza egy apának, hogy kockafejű a
gyereke, az akkor sem érti
meg, ha megáll a sör a kölyök fején...
Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az
ember. Árpi persze többet, mint a
normálisabbja. Ez régebben történt, még nem volt meg az Opel Senator,
csak egy szakadt Ladára
futotta. Abból is csak olyanra, ami annyira rozsdás volt, hogy nem
lehetett tudni, mikor hullik ki az
ember alól. Mindig azt vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és Árpi
úgy fogja hajtani, mint Flintstone
a járgányát. Muszaki persze évek óta nem volt rajta, így csak a
szerencsén múlt, hogy mikor bukik le.
Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezert volt itt is
optikai tuning ezerrel. Ekkoriban Árpi még
nem rendelkezett jelentos tokével (vagyona gyakorlatilag a
széteso-félben levo Ladábol, két farmerbol
és néhány pólóból állt), ezért nagyrészt leleménnyel kellett pótolni a
hiányzó anyagiakat. Hát,
leleményben nem volt hiány.
Felkerültek ugye az alap dolgok: rókafarok, muszor kormányborítás,
aprópénztartó, halálfejes
valtógomb, órás visszapillantó (sajnos csak egy törötthöz tudott
hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt
benne), "multifunkciós muszer", ami egy homéro, iránytu és óra
mahagóni-utánzat keretbe foglalt
kombinációja volt, és itt ki is merültek nagyjából az anyagi
lehetoségei. Ekkor jöttek a segítokész
haverok, akik elso hallásra kicsit furcsállották Árpi kéréseit, de
aztán a hecc kedvéért megcsinálták,
amit kért.
Első lépés volt a műszerfal. Látta egy újságban, hogy egy
sportkocsinak polírozott alumínium borítás
volt a muszerei körül, és hát persze, hogy neki is kellett. Miután
kiengedték az ügyeletrol, ahova a
sorjás alumíniumlemez által szétvágott tenyerével ment kötözésre, új
ötlettel állt elo: alufólia lesz a
megoldás. Finoman megemlítettem neki, hogy az nem túl strapabíró, meg
gyurodik is, de nem
hallgatott rám. Egyik haverja szüleinek volt egy Ápisz-szeru boltjuk,
és onnan szereztek vagy harminc
tubus Technokol Rapidot, és kiadta az utasítást a haverjainak, hogy
mindenki csenje el otthonrol az
alufóliát. Mikor elég sok összegyult, megkezdodött a ragasztás. Én
csak a végére értem oda, hát, mit
mondjak, nem volt egy semmi látvány.
Eloször is totál meghülyültek a ragsztó gozétol, mert zárt garázsban
csinálták. Mikor odaértem,
sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekrol olyan szaga volt a
garázsnak, mint egy festékgyárnak. Árpi
csak ennyit tudott hozzáfuzni az eseményekhez: "hehehe". Meg néha azt
is, hogy "atom lett, hehe".
Ültek a haverjaival a garázs betonján, mint marhatök a mezon, néztek
maguk elé, és vigyorogtak.
Megnéztem az autót. Ez sem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a
mutatványt, mert ott még
ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom, közben hatott a ragasztó,
és mire a kilométeróráig
jutottak, már annyira zizik voltak, hogy azt is beragasztották. Be
volt ragasztva a kormány, a
sebességváltó, a szellozok, a bal oldali ablak felé, a bal ajtókárpit,
egy kicsit mindkét ülés, és úgy
általában csöpögött minden a ragasztótól. Az elején még odafigyeltek
rá, és probálták kisimítani a
fóliát, de a végén persze ilyen apróságokkal nem törodtek, és ettol az
autó úgy nézett ki, mintha
Bádogember vezette volna, aki egy szörnyu balesetben széttrancsírozódott.
Kivonszoltam oket a levegore, és akkor vettem észre, hogy a
napsütésben csillog fejük és a ruhájuk,
mint Szucs Judit fénykorában, diszkókiránynőként. Csak rájuk nem
üveggyöngy volt varrva, hanem
sikeresen magukra ragasztották a levágott, lehullott
alufóliadarabokat. Néztek rám kitágult pupillával,
teljesen megzavarodva a fénytol, és szemkápráztatóan csillogtak.
Olyanok voltak, mint két
szerencsétlenül járt ufó, akik nem tudják, hol landoltak.
Másnap kapartunk. Harmadnap is. A negyedik napon beláttuk, hogy a
Technokol az erosebb. Árpi
kicsit elkeseredett, mert a muszerfal enyhén szólva furán nézett ki,
az itt-ott feltépett alufóliával, ezért
gyorsan újabb csinosítás után kellett nézni.
Jött a szárny. Egy igazi szárny, ugye elég komoly pénzekbe került
volna, ezért maradt a szögvas, ket
rúdra hegesztve, amikre menet volt vágva. Fúrtunk két lyukat a
csomagtartón, átdugtuk a rudakat,
csavar fent, lent, és készen volt a "szárny". Árpinak baromira
tetszett, és megsértodött, amikor a "Na,
milyen?" kérdésre én azt mondtam, hogy "Legalább van egy alkatrész,
ami nem rohad". Egy volt a
probléma: le kellett festeni. Neolux nem jó, mert nem tartós. Mivel fessük?
Árpi azt mondta, hogy olvasta valahol, hogy az apróbb hibákat
körömlakkal szokták javítani, mert az
hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét arra az
apróságra, hogy ez nem apróbb hiba,
hanem egy bazi nagy vasdarab, aminek befestéséhez jó sok körömlakk
kell, de nem érdekelte ("Majd
felhigítjuk!"), irány a "butik".
Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik (mi még inkább fiúk)
körömlakkot nőknek, úgyhogy furcsán
néztek, amikor eloadtuk, hogy piros körömlakkot szeretnénk. Mondtam
Árpinak, hogy én azt hallottam,
hogy a körömlakk másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki
kéne próbálni, mielott
megvesszük. Ezt nem kellett volna mondanom. Amikor az eladóno nem
nézett oda, Árpi suttyomban
kinyitotta az összes piros és bordó körömlakkot, és minden körmére
festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk
az üzletbol, és megpróbáltuk kitalálni, melyik szín illik az autóhoz.
Eléggé belefeledkeztünk a dologba,
mert arra eszméltünk, hogy egész szép nézoseregünk lett.
Akkor jöttem rá, hogy állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom
a kifestett körmeit próbálgatja,
hogy melyik megy a kocsijához, és közben arról vitatkozunk, hogy
melyik a szebb szín. Árpi ügyesen
feltalálta magát: "Csak a szárnyamra kell." Na, ettől kitört a
röhögés. Megvártuk, amíg eloszlik a
tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz egy darab lakkot. Sikerült
kunyerálnunk egy lánytól
körömlakklemosót, és felhigítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett.
Reméltem, hogy nem festünk vele, de
festettünk.
A "szárny"-at ettol kezdve egy foltos, rózsaszín szögvas képezte (á la
Barbie mobil). Ja, a lényeg,
amiért az egész cécó volt: Árpi a fagyis lányt akarta elkápráztatni a
csodajárgánnyal. A lánynak ugyan
egy másik pasi tetszett az I-es Golfjával, de Árpi úgy gondolta, hogy
egy full-extrás Lada mégiscsak
imponálóbb egy fapados Golfnál.
Egy dolog volt hátra, a kipufogó. Árpi szerzett egy vascsövet, ami
szerinte kitűnő kipufogó lett volna.
Én, mikor megfogtam a csövet, és éreztem, milyen baromi nehéz,
gondoltam, hogy baj lesz, de nem
szóltam, mert tudtam, úgyis hiába. Elmentünk valami lakatos
haverjához, aki kiröhögött minket, és
elküldött a fenébe. Árpi bedühödött, és "Na, akkor majd én!"
felkiáltással előszedte a forrasztóját, hogy
majd azzal. Ráhagytam. Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a csövet, és
elindultunk becserkészni a
leányzót.
Az első ötven méter után lejött a cső, és elkezdett zörögni. A második
ötven méter után az ősrégi
kipufogó megadta magát, és leszakadt mindenestül. Sebaj, így úgyis
jobb hangja van, kipufogó be a
hátsó ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó előtt pár száz méterrel
megálltunk, és Árpi eloállt a
haditervvel. Én előremegyek gyalog, kihívom a lányt a fagyisbódéból,
és szóval tartom, amíg Árpi meg
nem érkezik.
Úgy tervezte, hogy odafarol majd a lány elé az autóval, és elviszi egy
körre ("Hogy lássa, mi az élet.").
Kérdeztem tole, hogy ezt a farolás-dolgot próbálta-e már. Mondta, hogy
nem, de nem nem lehet nagy
dolog. Én biztos, ami biztos alapon kinéztem magamnak egy
villanyoszlopot fedezéknek, és
elindultam.
Odaértem. "Szia, gyere ki egy kicsit, légyszi." - "Most nem lehet,
sokan vannak." (Hoppá, erre nem
számítottunk.) "De valami nagyon fontosat akarok mondani." - "Mondd el
itt, nem mehetek ki."
(Közben hallottam, hogy Árpi közeleg. Ezt egyébként mindenki hallotta,
mert kipufogó nem lévén, az
autónak olyan hangja volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a
szántásban.) "De gyere ki,
mert..." Itt tartottam, amikor baromi nagy fékcsikorgás, egy reccsenés
és csörömpölés, majd csend.
Árpi megjött.
Féltem hátranézni, mert azt hittem, letarolta a fél utcát, de nem.
Csak éppen az autó félig az árokban
volt. Árpi próbált úgy tenni, mint aki direkt így akarta az egész
mutatványt, de nem volt túl meggyőző.
Már csak azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt. Mondhatni,
kitört. Árpi gyorsan kiugrott az
autóból, és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette észre a kereket, mert a
másik oldalon volt. Érezte, hogy
furán áll az autó, de gondolta, majd csak kijön az árokból (ezt kesőbb mesélte).
Elkezdtek beszélgetni, és csodák csodája, a lány levette a kötényét,
és elindultak az autóhoz. Árpi
meglátta a kereket. Sápadtan beült. Ült... Még mindig ült... "Na,
megyünk?" - kérdezte a lány. "Ja,
csak elobb nézd meg, milyen frankó a műszerfal. Klassz, nem?" (Itt
kezdtem el röhögni.) Lány szétnéz
a foszladozó alufólian: "Ööö, aha, klassz. Nem megyünk?" - "Áh, még
nem, majd később. De hallgasd
milyen hangja van." Beindítja (harmadszorra sikerül), gázpedál
pumpálása. Lány: "Jézusom,
megsüketülök. Inkább menjünk, mert mindjárt vissza kell mennem." -
"Menjünk inkább később, most
csak dumáljunk." - próbálta Árpi elkerülni az elkerülhetetlennek
latszót. "De hülye vagy, ezért hívattál
ki, hogy most nem is viszel egy kört?!" Árpi ettol bepöccent, és
szerencsétlen lányra zúdította az
elmúlt napok összes kudarcát (persze ordítva): "Nem megyunk, b*zmeg,
mert kitört az a kib*szott
kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk a
körmöm, meg a tököm is ragasztós
lett, ez a rohadt alufólia meg nem jön le..."
Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstol. Innentől már nem
olyan érdekes a történet. Jött egy
rendőrautó, igazoltatás, kiderült, hogy nincs műszaki, szülők
felhívása, büntetés kilátásba helyezése,
amit valami ismerős egy üveg piáért elsimított, a szülők
szörnyülködtek, kesőbb röhögtek.
Az érdekes a dologban, hogy évekkel késobb Árpi, nem mint élete
mélypontját emlegette, ahogy ült
félig egy árokba borulva álmai nőjével, hanem ezt mondta: "Tudjátok,
ha akkor öt centivel eltekerem a
kormányt, meg lett volna a buxa." Hát, igen, sok múlik néha öt centin.
Gondoljatok erre, miközben
(néha) vadul tekergetitek ide-oda a kormányt.
Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a
Rákóczi úton araszoló 7-es busz
heringkonzerv-feelingjétől, és a metrón a lábadra lépő
􁪽fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú
emberektől. Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi
persze, a szokásosnál is
nagyobbakat. Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi ugye
megreccsent előző nyáron). Sebaj,
nagypapi (Árpié) szívesen odaadja az ezeréves Varnyút. Megy? Megy,
csak nincs műszakija, de ha
lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele
menni. Ez Árpinal soha nem volt
akadály, úgyhogy irány a pályaudvar. Reggel 8-ra volt megbeszélve a
találka, annak ellenére, hogy a
vonat csak 1 órával később indult. Azért kellett ilyen korán, mert
majd 􁪽Becserkészünk egy-két vadat,
hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a
fortélyokra." Megemlítettem, hogy
köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. 􁪽Nyár van,
apám, érted? Ilyenkor nincs
cicózás." (Később kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert
ment volna át hozzá az aktuális
barátnője reggel...) Ez az indulás előtti napon történt, és ismerve
Árpit, nem sok jóra számítottam
másnap, de ő megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én
értem oda előbb, és vártam. Az
járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival,
tanult az elmúlt nyár
hülyeségeiből, és normális lesz tényleg. Alapvetően azért rendes
gyerek, csak hát kicsit hülye. Na,
idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang):
􁪽Gyerünk Janó, meg tudod
csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet? Odaballagok a
lepcsőhöz, ahonnan lelátni az
aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli előtt), és mit látok? Természetesen
Árpit, ahogy röhög, két
torzonborz fickót, és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton
mesélte el, hogy a nagypapának
szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak
elmondani három egymás
utáni nőnek, hogy 􁪽Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok,
de te hívhatsz génnek.").
Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép
egy középkorú nőhöz, és elkezdi,
hogy 􁪽Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' g-nek". A nőn látszik, hogy egy
szót sem ért az egészből, és riadt
szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz
Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő
kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz. Közben persze
röhög, az idiótája. Ezen
elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek
odaadta a pálinkát, és
mentünk jegyet venni. Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha
Árpi nem lenne Árpi. Elővesz
egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: 􁪽Elnézést, szabad lesz. Itt
dolgozom. Köszönöm.", és
odafurakszik a pénztárhoz. 􁪽Csókolom, Marika, meghoztam az új
kérdőívet, tessék kitölteni, viszem
fel az irodaba.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva: 􁪽Két
diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros
néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan: 􁪽Hova kéri a két
diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint
Garfield, amikor megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a
tömegnek: 􁪽Ez a Marika, milyen
vicces asszony!" 􁪽 􁪽Kiliánig" 􁪽 suttogja. Az emberek röhögnek, mert
mindenki hallotta a pénztárost,
de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk. A
vonaton nem sok minden történt,
attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal,
akiről kiderült, hogy most megy
vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. 􁪽Nem tetszett soha
vonatun ülni?" 􁪽 􁪽Nem, a
menyem hozott fel Pestre kocsival." Árpinak majdnem sikerült
rádumálnia, hogy húzza meg a
vészféket, mert ő rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték.
Megérkeztünk. Árpi első dolga
volt (az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására), hogy teli
torokbol elkezdett ordítani kifelé a
vonatablakból: 􁪽Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a
peronon, akik erre rögtön
megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója
megszólalt, és elsiettek. Pechemre
Árpi meg utánuk kiabált: 􁪽Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem
hallják, de mint később
megtudtuk, hallották.) Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg
pálinkát a nagyapjának, ha mar
megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél.
Árpi szerint nem jó a bolti
pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse
otthon csinál pálinkát, majd tőle
szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka, ellenben
kaptunk egy üveg 96%-os
etilalkoholt. 􁪽Nem baj" 􁪽 mondta Árpi 􁪽 􁪽majd rakunk bele fűszert,
és olyan lesz, mint a vodka,
nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk egy zacskó
sót, és beleszórtunk egy
csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belőle, és felengedte
vízzel, hogy mégse legyen olyan
erős. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.) Elmentünk a
nagyszülőkhöz. 􁪽Árpikááám!" 􁪽 puszi-puszi,
előkerül a 􁪽vodka". 􁪽Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez
szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam
külön neked." 􁪽 􁪽Há', dehogynem ittam én mán, Árpikam." Hoppá! Most
mi lesz? 􁪽Ööö, nagyfater,
óvatosan, mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka." 􁪽 􁪽Ugyan,
Árpikám, egy vodka nem lehet
olyan erős, mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én
készülök rá, hogy kiugrik a szeme,
és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza a fejét. 􁪽Hinnye, a keservit,
ennek aztán van huzatja." 􁪽
mondja, és még egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a
megérkezésre. Én próbálok
tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértődik, és
nincs autó. Visszajön az öreg,
tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem
vészes, csak mintha olvadt
acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad
a szeme, de próbálja tartani
magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó
szobapálma cserepébe,
annak már úgyis annyi-alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás
szemekkel néz maga elé. Tőlem a
szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát,
de a nagypapi újabb kört
tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert a nagyapja
engem néz. 􁪽Aztán, fiam, te
hova valósi vagy?" 􁪽 􁪽Hmhhmmhhm." 􁪽 mondom. Árpi megmenti a
helyzetet, mert elereszt egy
olyan böfögést, hogy a nagyapja ősz haja megrebben, és a kutya elkezd
vonyítani az udvaron. 􁪽Ez
derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt." Sikerül
rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel.
Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz: 􁪽Aztán
Árpikám, ez nem valami úri autó,
tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál." Árpi ebben a
pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát,
és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a
garázshoz. Kinyílik a
garázsajtó, és eláll a lélegzetem... Középen állt egy barna színű
rozsdahalmaz, ami valamikor talán
egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem
locsolták le valami erősen
korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MEH-telepen is
elhajítanának vele minket a
francba, nemhogy ebbe valaha két nő be fog ülni...! (Annyira senkit
nem lehet leitatni.) A dolgot
tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. (Ezt ma úgy
mondanák, hogy 􁪽Hamvas, őszi
erdő-metál".) Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy
lepusztult ócskavastelep. Körben a
polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos, pókhálós autó- és ki
tudja milyen alkatrésszel. Ekkor ért
oda Árpi, fején egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára.
Egyébkent tök sáros volt, mert
a fűzfának köszönhetően beesett a virágágyásba, ahonnan (a 􁪽vodka"
hatására) csak nagy
nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt nem zavarta, mert el volt
foglalva egy akkora
hengerfejtömítéssel, hogy én először azt hittem, egy Kispolski
padlólemeze. 􁪽Nagyfater, b*szki, te
tankszerelő voltál a Don-kanyarnál?" Na, itt elkezdődött egy félórás
mese nagypapa ifjúkoráról.
Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá,
hogy majd ő. Én mondtam, hogy
akkor én gyalog megyek. De nem, de igen. Na, mondtam neki, hogy ha ki
tud állni a garázsból az
utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan
emlékezett, hogy ilyenkor mit is
kell csinálni, és gondolom, megpróbálta beállítani a visszapillantót.
Én csak azt láttam, hogy egy
határozott mozdulattal letöri a belső visszapillantót. 􁪽Nagyfater,
oszlik a verda!", bosszankodott, majd
nézett előre hunyorogva. 􁪽Mit nézel?" 􁪽 kérdeztem tőle. 􁪽 􁪽Azt,
hogy kiférünk-e a garázskapun."
(Egyébként ez valahogy így hangzott: 􁪽azotygiférüngeagarásgabunnn".)
A kapu olyan három méter
széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul
magyarázott, hogy mire
vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam
bekötni, de az öv sehol.
Ekkor 􁪽 számomra teljesen váratlanul 􁪽 padlógázzal beletolattunk a
mögöttünk levő polcokba.
Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk
szakadt a garázs, a nagypapa ordított,
hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból.
Így elordibáltunk egy ideig, aztán 􁪽
amikor már az összes kutya üvöltött az utcában 􁪽, én átültem,
nagypapa a lelkemre kötötte, hogy
óvatosan vezessek, és elindultunk. A Wartburg kicsit leamortizálódott
hátul, de sokat nem rontott rajta
a dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban.
Na, haladtunk szép lassan,
amikor Árpi bejelentette: 􁪽Hányni fogok!". Sajnos azt elfelejtette
hozzátenni, hogy most azonnal,
úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a matéria. De jo!
Megálltunk, Árpi nagy nehezen
levette a gatyáját (a nagy része arra ment), a tiszta részével
úgy-ahogy letörölgette a pólóját és az
ülést, és a gatyát bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja
elviselni a szagát, majd holnap érte
jövünk. Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél
előbb hazajussunk, ezért
ráhagytam. Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az
eldobott rövidgatya alatt nem volt
semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit.
Gyanítani kezdtem, hogy Árpi
nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a
tompított helyére, mert a
lámpánk kb. húsz centire világított el. Egyszer csak azt vettem észre,
hogy egy sötet alak mellett
húzunk el, akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy
E.T. mégsem ért haza, és itt
telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenőrzés. Féltem,
hogy az utóbbi. Sikerült a
rendőr után kb. harminc méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy
visszatolassak-e, de mivel akkor
vezettem kormányváltós autót először, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze
próbálkoztam szorgalmasan,
úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel fogadtam.
Fiatal rendőr volt, próbált laza
lenni: 􁪽Nem bírunk a lóerőkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a
papírokat." A helyzet az volt, hogy
nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt műszaki, és
mint kiderült, a forgalmit
sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Probáltam a helyzetet finoman,
adagolva vázolni, hogy a forgalmi
még van, csak otthon hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié
itt van, csak ő ivott egy kicsit, és
mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán
mögé ülni. Pechemre Árpi egy
kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet, és megszólalt: 􁪽F*szom má',
mér' álítottak meg ezek
minket?". A rendőr rávilágított Árpira, és visszahőkölt. Mondjuk nem
csodalom, mert Árpi úgy nézett ki,
mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól
megverték, lehányták, és elvették a
ruháját. De a rendőr visszahajolt, és elkezdte behatóan vizsgálni
Árpit. Egyszer csak feláll, és
odakiabál a rendőrautóhoz: 􁪽Gyere csak, Pista, megvan a vonatos
gyerek!". Puff, készen vagyunk.
Ezek most keresztüllőnek minket, és elkaparnak az útszéli árokban.
Ekkora pechünk nem lehet!
Odaért Pista. (Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a
helyzetben is majdnem
elröhögtem magam.) Benéz, meglátja Árpit: 􁪽Hát ez az Árpi, az X. Y.
unokája." Hoppá, itt tényállás
van. A rendőr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk?
Elmeséltették velem, hogy mi
történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb
mindenképpen bosszút akart állni az
állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a
rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal
visszament a kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött:
􁪽Na, mehettek. Téged meg,
öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve vagyok?"
Volt köztünk kb. egy év
korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne tegyem szóva. Rendőrök
elviharzottak, és mi is
elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk. Hát, nem
úsztuk. Mentünk kb. két
kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem,
ugyanazok a rendőrök, de nem.
Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek. 􁪽Kiszállni a kocsiból!"
(Na, ezek sem udvariaskodnak
fölöslegesen.) Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de
nem hatotta meg őket. Kiszálltunk.
􁪽Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni, megcsináltuk.
Ekkor elment mellettünk egy
turistabusz. Mivel a rendőrautónak égett a lámpája, és ránk
világított, elég jól látszódtunk. El tudom
képzelni, mit gondoltak a buszon levők, amikor látták Árpit vilagító
fehér seggel egy rendőrautóra
hajolni. Egy darabig elröhögtek rajtunk a rendőrök, aztan elengedtek.
Ekkor értettem meg, hogy a
fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg Balaton összes
rendőre ránk vadászik, hogy Árpin
röhögjenek. Négyszer állítottak meg. Egy rendőr le is fényképezte,
mondván lesz min röhögnie öreg
napjaiban. Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam (sokadszor),
hogy Árpit kerülni fogom a
jövőben, de persze nem tartottam be.


Főhősünk egy 18 éves srác.Eljött az a bizonyos 18-dik.Barátunk a
felnőttéválás kapujában áll.Este
buli, mert ennek a dolognak igencsak meg kell adni a módját.Nagy
készülődés, sürgés, forgás,
ivás....A kellékek készen állnak, és lassan mi is "készen" állunk
(vagy ülünk, vagy ilyesmi).Egy kis
kocsmában folytatjuk az otthoni szolíd italozást.Majd természetesen
egy discoban kötünk
ki...valahogy.Az ünnepelt azonban 3 óra magasságában végképp
megszakította a kapcsolatot a
külvilággal.Hamar kellett egy sofőr (nem árt, ha autója is van) aki
hazavinné.Sikerült beszerezni
szerencsére.Hazavittük.Majd: ajtón berak(lök), ajtó becsuk, lelép
hamar mielőtt valaki bemér minket.A
lényeg most következik (ezt már ő mesélte másnap):
"Hazavittetek éjjel.Le akartam feküdni de hirtelen hányingerem támadt,
nem bírtam vele.A WC a
bejárati ajtótól nem messze a folyóson van.Gyorsan bementem, elvégezni
a dolgom.Villany
fel.Hánytam.Villany le.Kotródik.Alszik.Reggel kelek fel, és nem nagyon
vágom mi történt este, de nem
sokára felvilágosítanak róla.Jön fater.Néz egy darabig, nem szól.Majd hirtelen:
"Bebasztál, mint az állat, mi?
"Erre én:ÁÁÁÁ, neeem.
Fater:Nekem ne mond.
Mire én:Honnan tudod?
Fater:Honnan??Onnan drága fiam, hogy éjjel rámjött a hasmenés, ki
kellett mennem klotyóra.Végzem
a dolgomat majd hallok valami marha nagy zörgést, böfögést a
folyósón.Gondoltam megjött a
gyerek.Megindulsz a slozi felé.Ezután lekapcsoltad a villanyt a
wcben,feltépted az ajtót, beleokádtál az
ölembe, becsuktad az ajtót, majd felkapcsoltad a villanyt, és elhúztál aludni."